Berthon szoros időmérőn szerzett pole-t

Nathanaël Berthon került ki győztesként az ultra-szoros, idei első WTCR időmérőn Zolderben. Yann Ehrlacher mindössze 0.031, míg Gilles Magnus 0.041 másodperccel maradt le a pole pozícióról. A Hyundai végig szenvedett.



Berthon az első WTCR pole pozicióját szerezte meg, a saját csapatának hazai pályáján, miután a Comtoyou Racing eddig végig jó formában volt.

Ez a teljesítmény a francia versenyzőt a második futamon helyezi az első rajtkockába, míg a fordított rajtrácsos első futamon Nestor Girolami várhatja a legkedvezőbb helyről a lámpák kialvását.

A Cyan Racing Lynk & Co. versenyzői is meglehetősen erős időmérőt futottak, ugyanis a négyből három autójuk (Ehrlacher, Muller, Urrutia) bejutott az időmérő harmadik szakaszába.

A svéd csapat 1-2-vel zárta a Q1-et, így Ehrlacher 5, míg Björk 4 pontot máris be tudott gyűjteni a világkupa győztes címért folyó harchoz.

A Hyundai tempóhiánya volt az igazán meglepő része a napnak, mivel közülük csak Michelisz Norbi tudott a Q2-be továbbjutni, de tette mindezt a 11. helyen már 8 tized hátrányban. Catsburg, Tarquini, Engstler a 14. 15. és a 17. helyen esett ki, bár a német tehetség dolgát az utolsó körének törlése sem könnyítette meg.

Michelisz ezt követően esélytelen volt, és a 12. lett a Q2-ben, így mindkét futamot ebből a pozícióból kell megkezdenie.


A Cyan Racing versenyzői egymást szélárnyékkal segítve hozták fel magukat az első három helyre, míg Magnus a 1:35.480 idejű körével el nem vette tőlük az tábla legfelsőbb pozícióját.

Ehrlacher úgy tűnt, hogy tud válaszolni a fiatal belga idejére, de az utolsó sikánban hibázott, így nem tudott javítani.

Ennek köszönhetően Magnus zárta az élen a Q2-t, 0.164 másodperccel - a szintén WTCR újonc - Urrutia előtt. A Q3-ba még Ehrlacher, Muller, és Berthon jutott be.

Nestor Girolami a 10. idejével ugyan az első futamra az első rajtkockába helyezte magát, de ennek a csapattársa, Guerrieri látta a kárát, aki így mindkét versenyt a 11. helyről kezdhet meg.

A Q3-as győzelem után Magnus azt választotta, hogy elsőként hajt pályára, és az 1:35.527-es köre erősnek is tűnt, de bevallása szerint az első szektorban hibázott, és csak a kör további részeivel volt elégedett.

Ezt követően Ehrlacher 0.01 másodperccel futott gyorsabbat a belga versenyző idejénél, így átmenetileg ő érezhette magáénak a második futamos első rajtkockát.

Yvan Muller már az első kanyarban besokallt, és a kavicságyat is meglátogatta, így ezzel gyakorlatilag ki is szállt a pole-ért folyó harcból.




Berthon utolsó próbálkozóként 0.03 másodpercet adott Ehrlachernek, mellyel nagy örömet okozott a hazai pályán teljesítő csapatának.

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.